Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BÚCSÚ A HÍVEKTŐL

Megtartotta utolsó szentmiséjét Darvas László római katolikus plébános Szerencsen, a Kisboldogasszony templomban, július 26-án. Az atya augusztusban kezdi meg nyugdíjas éveit. Darvas László – rendhagyó módon - a padsorok között mesélte el életének nagyobb fordulópontjait kisebb történetek keretén belül a meghitt szertartás résztvevőinek. A plébános 48 évet töltött papi szolgálattal, ami szerinte a csodák megélésének a sorozata volt, melyeket közben nehézségnek és keresztnek élt meg. Darvas atya mostanra felismerte, hogy ha végzi a dolgát, és nem csak kér, akkor az Úristen megsegíti őt. Visszaemlékezett gyermekkorára, felszentelése utáni első prédikációjára, majd az áthelyezéseire, a különböző településeken végzett szolgálataira, az örömökre és az életében elé gördülő akadályokra. Darvas László 72 évesen nyújtotta be lemondását.

Szerinte, amikor egy ember kezdi érezni saját korlátait, akkor fel kell állni és át kell adni a helyét egy fiatalnak. Beszéde végén a plébános megköszönte a hívek ragaszkodását, és azt a sok örömet, melyeket a szavukkal, a tekintetükkel és a jelenlétükkel adtak. A plébános azt tanácsolta a híveknek, hogy figyeljenek az Úr szavára és akaratára, hittel kapaszkodjanak Istenbe, mert általa a görbe utak is egyenessé válnak.

      

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 118

Yesterday 294

Week 1903

Month 7570

All 681572

Currently are 43 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions