Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BABARUHÁKAT, JÁTÉKOKAT FOGLALT LE A NAV

Több, mint fél millió forint értékű szerzői jogvédelem alatt álló ruhát, bútort és játékot foglaltak le a Nemzeti Adó­ és Vámhivatal pénzügyőrei az egyik miskolci hipermarketüzletében. A főként ruházati termékek és cipők forgalmazásával foglalkozó üzletben ­ az eredetiek mellett – olyan mesefigurákkal ellátott gyerekruhákat és játékokat is árultak,amelyek eredetét nem tudták igazolni. Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette miatt tettek feljelentést a NAV pénzügyi nyomozóinál, a cég ügyvezetője ellen. Összesen 530 darab, mintegy 730 ezer forint értékű babaruhát, játékot, labdát és gyermek íróasztalt foglaltak le a pénzügyőrök az áruházban. A pénzügyőrök lefoglalták azokat a termékeket, amelyekről hiányoztak az egyedi azonosító jelek. Az ügyben feljelentést tettes a pénzügyőrök szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette miatt NAV pénzügyi nyomozóinál. Emellett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt is indult eljárás, mert az eladótérben 63 darab, több, mint 40 ezer forint értékű Lego utánzatot is találtak a pénzügyőrök.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 85

Yesterday 294

Week 1870

Month 7537

All 681539

Currently are 52 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions