Vivid - VirtueMart Template

LETARTÓZTATTÁK A MISKOLCI TOLVAJOKAT

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2024. március 23-án az esti órákban, a miskolci Herman Ottó Múzeum előtti területen odamentek a sértett férfihoz, hogy korábbi elhatározásuknak megfelelően elvegyék tőle a táskáját. A terheltek többször megütötték a sértettet, aki emiatt a földre esett, közben pedig lerángatták róla hátizsákját és azzal igyekeztek elmenekülni.

Bővebben: LETARTÓZTATTÁK A MISKOLCI TOLVAJOKAT

SZERENCSEN MUTATTÁK BE ELŐSZÖR A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROGRAMOT

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Szerencsen a Rákóczi-várban rendezett workshop-pal egybekötött konzultációt Pénzügyi Tervezés a KKV-k világában címmel. Az eseményen Zádeczkiné Sashalmi Emőke, a BOKIK szerencsi irodájának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy Szerencs az első állomása a kamara új vállalásának, amire felkérte dr. Juhász Gabriellát, a projekt vezetőjét, hogy mutassa be a jelenlévők számára. A Vállalkozásfejlesztési Program számos újdonságot és segítséget jelenthet a benne résztvevő vállalkozásoknak.

Bővebben: SZERENCSEN MUTATTÁK BE ELŐSZÖR A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROGRAMOT

LETARTÓZTATÁSBAN AZ IDŐS NŐRE TÁMADÓ FÉRFI

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás adatai szerint 2024. március 24-én 11:50 óra körüli időben a gyanúsított, aki korábban több alkalommal végzett az idős sértettnél pénz fejében kerti munkákat, bement a sértett nő felsőnyárádi ingatlanába, ahol tőle pénzt követelt, majd az ágyra lökte, a nála lévő késsel három alkalommal nyaktájékon megszúrta, majd 20.000 Ft-ot magához véve távozott a helyszínről.

Bővebben: LETARTÓZTATÁSBAN AZ IDŐS NŐRE TÁMADÓ FÉRFI

ÍTÉLETET HOZOTT A BÍRÓSÁG AZ UTCAI BÁNTALMAZÓK ÜGYÉBEN

A Kazincbarcikai Járásbíróság két vádlott ügyében hirdetett ítéletet, akikkel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás. Az ítéletben megállapított tényállás szerint a két férfi terhelt 2022. február közepén az esti órákban megtámadott és bántalmazott egy hazafelé sétáló házaspárt Berentén, a nyílt utcán. A sértett férfi 8 napon túl gyógyuló bordatöréses sérüléseket szenvedett el, míg felesége zúzódásos sérülései 8 napon belüli gyógytartamúak voltak.

Bővebben: ÍTÉLETET HOZOTT A BÍRÓSÁG AZ UTCAI BÁNTALMAZÓK ÜGYÉBEN

NEGYVENEZER KÖTETTEL VÁRJA AZ OLVASÓKAT A SZERENCSI KÖNYVTÁR

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár folyamatosan várja az új olvasni vágyókat a Rákóczi-várban. A könyvtár összesen 40 000 kölcsönözhető kötettel rendelkezik és számos más szolgáltatás is a beiratkozottak rendelkezésére áll. A könyvtárvezetőt, Szabóné Tamás Klárát kértük, hogy mutassa be ezt a történelmi helyszínen található különleges intézményt. A várban két emeletet foglal el a könyvtár, aminek első emeletén található a felnőtt részleg, a médiatár, valamint a helyismereti részleg. A második emeleten található a gyermekkönyvtár.

Bővebben: NEGYVENEZER KÖTETTEL VÁRJA AZ OLVASÓKAT A SZERENCSI KÖNYVTÁR

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 202

Yesterday 548

Week 5117

Month 14103

All 673214

Currently are 46 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions